Mióta facebookozom rendszeresen, azóta nem írom a blogot. Most ennek vége. Remélem, visszazökkenek hamar.
Lili kitűnő lett, magatartás ötössel. Hanyatt estél, mi?
Ma kivételesen igazat adott nekem az élet. Csonka Andreásszal kapcsolatban.
A zene, és a szórakoztatás iránt is végképp elkötelezettséget érzek, és mikor vki nem érez és él alázatot és tiszteletet ezek irányába, akkor eldurran az agyam.
Ma este a megasztár színpadán a kis barackarcú cigánygyerek úgy énekelte el a Tengo la camisa negra c dalt juanes-től, h egy szó nem volt belőle igaz. Az első sorok, és pár szó kivételével mind kamu volt. És ez engem mérhetetlenül felháborít. Ha ehhez nem veszi a fáradtságot, h az "élete lehetősége" alkalmával megtanuljon 2 strófát meg egy refrént, akkor hogy várhatjuk el tőle, h bármit felelősen tegyen?
Énekelt volna magyarul, vagy 3 sorost, mint múlt héten. Az tök rendben volt. No woman no cry.. De ezt nem hagyom, nem tűröm! Egyszerűen a gyomrom kijön tőle, ha eszembe jut. Kiesett végül, de nem emiatt szerintem. Azaz nem tudom, meg nem is érdekel.
Irány vissza főzni, és sose lássalak többet.
És ha most vki ombudsmannal jön, és azzal, hogy cigányozok, az is b@a meg.
Sokat dolgoztunk, mióta nem blogoltam. Persze facebookon sok minden kiderült már, ugyi..
Tegnap végre felfestettük a csillagokat az égre, így éjjel világít a néhány legfontosabb csillagkép neki. A nyilashoz ragaszkodott, de nem tudjuk, miért. A szűz meg kimaradt.
Majd legközelebb.
A duma mára:
Apa.. jó, hogy levágattad a hajad, de hátul egy foltban már teljesen kopasz vagy. Így akartad? Mert elég hülyén néz ki.
Gondoltam, ránézek, mennyi az idő, elsősorban ebéd miatt.
Hát mit látok?

Kezdjek izgulni?
Hazafelé gondolkoztam, a kossuthot hallgatva, ahol a zenészek, és a zenék idejéről, tempójáról, időrendiségéről beszéltek, vajon mitől lesz ez vkiben olyan fontos, hogy minden este képes újra törni a fejét egy egy jobb improvizáción?
Aztán ebből tovább lépve, mi határozza meg, mit is játszunk, miben improvizálunk? Erre ma délelőtt, itt, nem rég pofánvert egy élmény erről.
Az ok: most a Facebook. Egy ismerősöm közétett egy Palya Bea dalt. Meghallgattam, odavagyok érte. Related videos - egy másik, remekbe szabott dal tőle. Aztán a palyabea.hu, ahol elolvasom, hogy joni mitchellt hallgat. és már én is azt hallgatok. Jövő héten, valószínűleg azt is játszom majd.
Mindez visszamutat egy pár nappal ezelőtti beszélgetésemre egy barátommal:
A gyereked életét, pályáját, karrierjét hogyan befolyásolod jobban? Ha mondod, segíted, vagy csak szimplán a magadét csinálod, ő meg látja? És utánozza. Mert utánozza majd.
A kossuth interjúja remek volt egyébként.
Ülsz a vonaton, és ahogy kinézel, sorban mennek el a póznák az ablak előtt. Nem tudod őket megfogni, nem is számítanak, de ott vannak. Nagyon. És mennek is. Na ez a dal tempója. Ezen belül aztán te azt csinálsz, amit akarsz a kupéban ülve, az lesz a dal maga. Jól vigyorogtam..
Hallgatom tovább joni mitchellt.
Le kell szögeznem, a németeket, mint egész nem nagyon szeretem. A nyelvüket, a zenéjüket, a habitusukat, hogy ízlés nélkül élik a minőségi életüket, és h Wolgang Petry az isten.. Az egészet nem értem. Én nagyon nem német vagyok ezek szerint. Bár anyai ágon félig az volnék.. Mindegy.
Azért írom ezt a postot, mert megérdemli a mostani német válogatott. És még a döntő előtt, akármi lesz, akárhogy.
A német focit a hajuk és a szőke pornósztárbajusz miatt utáltam meg először, igazán. Aztán jött maga a foci. Nagypofájú, búcsúslegények, akik nem fociznak túl jól, hanem szenvednek, túrnak, kínlódnak, majd kockás cselek után, némi szerencsével helyzetbe keverednek, és gólt lőnek. Totál szemben a latin focival, akik akkor is elégedettek, ha szépen játszottak, bár kikaptak. Akik sosem állnának be védekezni, és nem bánják, ha kapnak 3 gólt, mert tudnak lőni négyet. Persze most felhorkan az ellentábor: mi van argentínával? Mi lenne? Sem a múltjukat, sem a tudásukat nem lehet elvenni. Diego nem kapitány. Ennyi. Amit tudtak focizni maguktól, meg szeretetből, azt hozták. Amikor a taktika is kellett volna már hozzá, akkor kidőltek. Az angolokat nem tudom megmagyarázni.. azaz talán Capello személye, de ez sem biztos. A németek taktikája, tudása működött, csak a spanyolok ellen nem tudtak, vagy nem hagyták, vagy megtiltották nekik, hogy focizzanak, ahogy csak tudnak. Ha a bekkelés lőw taktikája volt, akkor elbaltázta nagyon.
De mindezzel együtt: A németek hatalmas meglepetést okoztak. Néhol csodaszép focival, kevés színészkedéssel, szorgalmasan megmutatták a világnak, hogy a szenvedő szerep, a focipályatúrás a múlté. Vicces persze, hogy most a hollandokat látom hasonlónak.
Ha ezek a szürreálisan undorító nevek, mint a Schweinsteiger, vagy a Klose megváltoznának, már is szeretném őket. Cöcöcö .. özil, kuranyi, vagy az afrikai fiú :) Megváltoznak ezek a nevek, lassan egy német sem játszik már a nacionalelfben..
De még adjatok egy kis időt nekem, lehet, h német szurkoló leszek végül.
Aki ismer, pontosan tudja, hogy ilyen vagyok, mint az alább ábrázolt, születési dátum alapján kiszámolt ember. Hihetetlen.
Álmodozó, önfeláldozó, szeretetre éhes. Erősen befolyásolják az érzelmei, olykor nehezére esik titkolni őket. Szüksége van egy biztos társra, a családi fészekre, ahol kiélheti minden gyengédségét és elbújhat a világ elől. A szerelemben korán elkötelezi magát és ragaszkodik a párjához. Igazi anyatípus, aki nemcsak a gyermekekkel tud jól bánni, de a környezetében élőkkel is anyáskodik, mindenkit igyekszik pártfogásába venni, mindenkiről gondoskodik. Ugyanakkor elvárja, hogy irányítsák, még akkor is, ha a világról megvan a saját véleménye. Odaadását azonban elég gyakran felemlegeti, mert így próbálja kikényszeríteni az érte járó szeretetet, elismerést. Ami hibája, hogy elég gyakran szeszélyes, szélsőségesen érzékeny. Sokszor a legapróbb ellenvetésre is hevesen reagál. Birtokló típus, ebből következően féltékeny. A Rák férfi is imádja az otthonát, és kívülről mintaférjnek látszik, csak a közvetlen környezetében élők tudják, mennyit kritizál, mennyire követelőző, ugyanakkor mégis mennyire passzív. Elvárja, hogy kiszolgálják, kényeztessék. Nem szívesen mozdul ki a négy fal közül. Egyébként rendkívül szentimentális, és legalább olyan érzékeny, mint a nők. És persze ugyanolyan féltékeny is. Nagyon jó intuíciós képességek jellemzik, ösztönös reakciói és döntései általában megbízhatóak. Mivel nagyon érzékeny, könnyen visszahúzódik páncélzata mögé, és igyekszik elrejteni sérülékeny bensőjét. Diszharmonikus aspektusok esetén végletekig a hangulatai irányítják. Állandóan aggodalmaskodik, sértődékeny és féltékeny. Általában kivár, a nehézségek hatására csökken benne a tettvágy. Szembetűnő az a védekező-reflex, ami mindennel szemben megnyilvánul, és önfejűséggel és szeszélyességgel párosul.
Kötelességtudó, precíz, olyan ember benyomását kelti a kívülállókban, aki magas követelmények szerint él, és erős túlélési képességekkel rendelkezik. Valójában kevés az önbizalma. Viszont találékony és okos. Erős a szépérzéke és a fantáziája, vonzódik az alkotó munkához, de otthonosan mozog a tudományokban is. Állandó szellemi ösztönzésre van szüksége. Élvezi, ha próbára teheti szellemét, és azt akarja, hogy mások szellemesnek, intelligensnek tartsák, de nem tudja megállni, hogy éles nyelvét ne másokon köszörülje. Megjegyzéseivel elijeszti azokat, akik barátsággal közelítenek önhöz. A fölényes modor érzékeny belsőt takar, és voltaképpen saját bizonytalanságát próbálja a fölényességgel palástolni.
Saját vizes jegyében a Hold erős hatást gyakorol az érzelmeire, az otthonhoz és a családhoz fűződő kapcsolatára. Erősen kötődik a múlt emlékeihez. Mély érzelmi életet él, gondolkodását, tetteit többnyire az érzelmei vezérlik. Másokról odaadóan gondoskodik. De ezt sok esetben túlzásba viszi, annyira, hogy az már inkább mások ""belügyeibe való beavatkozás"", mint segítségnyújtás. Bár szereti, ha irányítják, amikor másoknak segít, akkor a saját feje után megy, és bizony sok galibát okoz ezzel. Nehezen fogadja el, hogy másnak más és másképp jó. Erős az intuíciója és élénk a fantáziája. Rendkívül hangulatember. Diszharmonikus aspektusok esetén ez túlérzékenységgé, nyughatatlansággá erősödik. Érzelmileg erősen befolyásolható, állandó aggódása megmérgezi környezetét.
2086
sikerült helyreállítani, visszahozni a valaha élt és általunk ismert állat és növényfajok 40%-át. komoly sikernek minősül, nem is titkolják. a születésszabályozás már rég megoldott, és nem fogunk túlszaporodni, emiatt kár aggódni, a nap, az időjárás sem árt már régóta. a szivárványvetítések pedig tökéletesek - egykori szemtanúk kontrollcsoportja állítja, hogy sosem láttak szebbet..
2050
végre összeállt a teljes bolygót betakaró gömb-búra és a hozzátartozó háttér-technika. a már évek óta tartó fajrekonstrukciók is jól haladnak, és a klónozás tünetmentes.
2040
elindították a mesterséges óceán-project 1.-et. még 2 várható, de előbb látnia akarják, mennyire működőképes az 1 beta üzemmódban.
2030
hivatalosan bejelentették, a klímánk, az óceánok, és a nap is haldoklik. a szemétszállításunk immár teljesen megoldott, és a naprendszeren kívül több lerakót is tartunk. vajon illegálisak?
2020
az évszakok végleg megszűntek, a naptárbiznisz befuccsolt, kártyanaptárak helyett tippelő jegyzettömböket árulnak, amikre fogadni is lehet. szélsőértékek, átlaghőmérséklet, csapadékmennyiség a szaharában, stb..
2010
a katasztrófa jelei: heves viharok, 30 fok hőingadozás 2 napon belül, súlyos hidegfrontok a nyár közepén, jégeső, és havazás júliusban szaúd területén pl.
Most olvasom, hogy a fügefát az első éveiben takarni kell, mert fagyérzékeny. Én ezt nem tudtam, így szegény kimúlt. Vettem egy újat, de ezt most olvastam és rettentő teherként nehezedik rám most ez a tudat.
- Papa.. olyan koszos ez a garázs. Sáros, meg kupi is van. El kéne pakolni.
- Nem akadályozlak meg benne, kicsim..
- Pénzért?
- Azért is (nevet)
- 300 Ft nem lenne sok?
- Nem. Kifiezetem szívesen. Akkor söpörd ki, szépre.
Megcsinálja, hozzáteszem tényleg szépen. Bekaszálja a pénzt, majd bemegy.
- Mama.. 900 Ft-ért kitakarítom az udvart is.
- Nono, azért azt már nem..
- Tudod, utálok tőletek pénzt kérni a munkámért, de valamiből meg kell élnem..
Odanézz, mama.. a papa most meg beáll a sáros kocsijával a tiszta garázsba..
Ezen kívül az történt még, h megfürdött hétvégén a balcsiban.
A nevét már jóval korábban, a többiekével együtt konferálták fel.
Felcsattan a taps, megvárja, míg lejön az előző, és nem túl lassan, de nem is kapkodva fellép. Elmegy a zongora mellett jobbról, mintha húzná előre, húzza valami, kopog a fényes cipellő. Leül a székre, beigazítja a távolságot, a lábait a szék alá rakja, hátra libbenti a haját, felemeli a kezét, amely G-dúrban csap le.
Szőnyi: 105/Allegretto, staccato, allegretto. Kopog, tempóban, pontosan, hibátlanul, a kéztartása is gyönyörű. Alig fél perccel később vége is van.
Taps.
Meghajol vigyorogva. Én meg nagyon büszkén ülök előtte, az imént zongorázott nekem a lányom.
apaa.. képzeld itt voltak német cserediákok. fel is léptek. volt egy dal, nagyon vicces. meg volt köztük egy tök hülye fijúú, ilyen csapott homloka volt, meg elálló fülei.. (itt mutatja is a külsérelmi nyomait szegény kisklambónak), meg szeplős is volt, és túl hangos, és otromba.fuuuuj, olyan idegesítő volt.. piszkált, bökdösött, nem hagyott figyelni az órán..
de sajnos már hazament.
5
éve halogatom a dolgot, hogy eldöntsem, milyen lépcső legyen a házban. Nehéz döntés, utólagosan odaekecselt galériához. Aztán kezdett derengeni egy jó megoldás, ami szeparál, és jól is néz ki, meg lépcső is. De nyilván nem az igazi, mert egy lépést nem tettem érte.
És ma egyszer csak odaálltam, megnéztem, kitaláltam, jónak gondolom.
A kék a régi ötlet, ami a nappali közepéről indul kb. A zöld az új, ami a fal mentén húz végig, és csak egy falikart kell arrébb tenni.
Lám, csak Isten majmai lassan őrülnek.
Az egészben a kedvencem, hogy elvitte a sapkám a szél.
Pont úgy, ahogy a filmekben szokta. Rohantam utána, ő meg iszkiri előlem elfele.. Mire utolértem volna, rákapcsolt. Megpróbáltam megrúgni, közelebb a falhoz, hátha megáll, de kikerülte a lábamat is. Gurult, gurult, én meg futottam.. Szembe egy kocsi, lassan gurul, dőlnek a röhögéstől, a sapi majdnem alá gurul, megáll, elkapom, felteszem. Nevetek. Milyen fura eszközei vannak istennek, hogy megnevettessen.
Nos.. Veteményes kerítése, ronda zöld hálóból - megcincázva.. Liliomok összes levele. Zöld szeldelt japán juhar levélkéi. Minden fa kanyargós lett, elhajolva.. kivéve mirrmurrt a szilvát, őt időben megkötöttem. A többit nem lehetett, vagy akkorák, vagy nem volt jó anyag hozzá. Nem tudtam füvet nyírni a víztől és kb térdig ér. Ezt már csak kaszával.. A bambusz is elferdült, meg a nád is. A fűz csapzott, meg bozontos, de eddig is az volt. A nőszirom összes virága.
Pozitívum: a nád nőtt 1 m-t a víztől, és kb mindennek jót tett. A pampafű pölö megjelent, eddig hiába lestem. A tillandsiát be fogom költöztetni egy melegház-üvegbe.
Most pedig megyek mignont fotóztatni .. bruhaha.
Az van, hogy az elmúlt 4 napban ketten is lerántották rólam a szentöltvizet, mindketten teljesen ok nélkül. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy tarts önvizsgálatot öcsém.. Nem lehet, h mindenki szembemegy az autópályán. Tartottam: továbbra sem érzem magam bűnösnek..
Félreértés az van, ez tény. Mondom is, hogy beszéljük meg, de mindkét csatorna mereven elutasító, kompromisszumképtelen, ezek után pedig nyilván én is egyre inkább az vagyok.
Talán valami naprendszerbeli gonosz konstelláció? Vagy karmikus? //a hajam már tisztára olyan, mint Earl Hicky-é, abszolute elképzelhető. Csak nincs öcsém, meg Catherina is hiányzik.. Én nagyon utálom magam rossz embernek érezni, és bőven igyekszem is ellene tenni. De mindennek ellenére most többen utálnak, mint eddig, én meg ezt végképp. Feltartott kézzel megyek szembe mindenkivel úgy látszik:
Jöjjenek csak szembe, majd kerülgetek.

Összeszedtem pár régi képet, fotót, ilyesmiket.
És lám, valahogy néha elmebetegnek tűnök, néha egész emberinek. Ide a jobbakat tettem.
2003, 2006, 2008, 2010
Szeretem ezeket a képeket, mit tagadjam.. Mindet másért.
Madrid, elég meredek este.. a kép többi részét direkt vágtam le.
Mellette a híres "szalonzenész" képem.
Turmix, ami legalább 5 dollár.. kurva finom.
A nagybőgős kép.. kócos :)
Akivel eddig beszéltem, találkoztam, és akit ismerek bloggerek közül, akár csak felületesen is, az mind mind vmi egészségtelen kivetülésképp blogol. ![]()
Szerencsés esetben tehetséggel is párosul.. ugyanis az egész blogolás létrejöttéhez kell egy nagy adag érzékenység. Motiváltság, és igény a többre, vagy jóra.
Persze biztosan van, aki fizetett blogger, és hivatásszerűen űzi az csak szimplán megélhetés, munka, akár művészi publikáció, ilyesmi.. Sőt, az egész tapasztalatrendszerem nem számít jól mintavett közvéleménykutatott értéknek. :)
Kezdjük az elején: Montag, aki az f451-et írja. Egy csomó magánéleti nyűg, félelem, és életszerű probléma, szakítás, új szerelem és szex, munka, mostanság leginkább szubjektív vélemények, mindenféléről, és végül még leginkább macskákról. Vele találkoztam elsőnek; rém értelmes, nagyon gyors lány, aki 1-2 centisre nyírt, lilára festett hajjal találkozott velem. De nagyon figyelt rá, h a retikülje és a kabátkája passzoljon hozzá..
Jót beszélgettünk, de mire bepálinkáztunk egyre inkább osztottuk egymást :) Azt hiszem részben magány, részben szocializálódási vonalat említenék vele kapcsolatban. Nem győzöm hangsúlyozni, nagyon bírom.. A szimplában voltunk.
Mamzel a legérdekesebb ilyen találkozóm.. Iszonyatosan jól ír, nagyon érdekes, impulzív nő, cefet csavaros ésszel, és aránylag nagy olvasottsággal. Olyan szinten a szex és az irodalom körül forog a nő, hogy nem lehet elhinni. Talán még nagyon fiatal, talán csak a tehetsége, és az írnitudása buggyan ki belőle. Nem tudom biztosan.. De így a gyengesége is itt található természetesen.. Intelligencia, és ügyesen használt szexualitás.
Van még, akit gyakran olvasok, név nélkül.
Külföldön dolgozik, fél, bizonytalan. Magában is, másokban is. A kommentektől kap energiát, visszacsatolást, visszajelzést. Rossz szocializálódás, kevés társaság, nulla barátikör.. Nyelvi akadályok, nagy munkaidő. Munkahelyi gondok, bunkó főnök, nem megbecsült munka, rosszul motivált munkaviszony. Ez a klasszikus depresszió vonala. Leggyakrabban egzisztenciális sikertelenség, megfelelni nem tudás, elsősorban magamnak. Van egy elvárásom a magammal szemben: ebbe beletartozik a munkám javadalmazása, és annak megfelelő mértéke. NEM anyagilag elsősorban. Alapvető igény: szeressék, amit csinálok, és örüljenek neki. Ha ez nincs, vagy nem fejlődik, akkor csalódottság lesz rajtam úrrá, és hanem változtatok rajta, mert nem tudok, vagy nem lehet, akkor meghasonlok. Ezt aztán megpróbálom kiírni magamból, mástól magyarázatot, megoldást várni, átmeneti enyhítést.
Végül saját magam: egyértelműen érzelmi éretlenség jellemez és bár törekszem többre, de lassan halad az ember, ha nem volt mintája és jó motivációja. Ez egyfajta meghasonlottsághoz vezet.. Akarsz többet, tudod, hogy lehet, de nem tudod, hogyan. És ettől csalódott leszel, meg szomorú. Teli bűntudattal.. Hogy lehet, hogy a lányodat nem Te neveled? Hisz, mikor elváltak a szüleid, megfogadtad, te nem fogod ezt tenni.. Hogy lehet, hogy nem boldogulsz a legegyszerűbb magánéleti lépcsőkön sem? Hogy lehet, hogy boldogtalanul fekszel le esténként, pedig minden okod meglenne örülni? Szepes Mária írt erről jól a Lélek anatómiájában: az ember több síkon fejlődik, és mindegyiken egyszerre kell, akkor harmonikus. Ha azegyik túlságosan elhalad a másik mellett, akkor van a meghasonulás. Ha vki érzelmileg tuskó, de intelligens, és eszes mellette.. Vagy boldogtalan, pedig érzékeny.. olvassák el..
Nos nálam akkor eltűntek a rendszerek, vagy kiderült róluk, hogy nem működnek. Újakat kell építened, pedig sem erőd, sem pénzed rá.. A Quimby énekel erről remekül.
"Véget érnek az alibiévek és a súlyok nőnek a válladon,
repülnél, de örülsz annak, ha valahogy megállsz a lábadon.."
Egy ilyen rendszer első köve volt a blogom. Évek óta hittél valamilyen értékrendben, ami megdőlt. Keress újat, de közben ne taposs meg több embert és életet, mint amennyit nagyon muszáj. A blog segített kiírni dolgokat. Megkaptam azokat a visszajelzéseket, amiket vártam. Liliről, az apaszerepemről, vagy az annak képzelt illúziójáról. Archiválni kezdtem a képeket, és a jobb dumáit a kiscsajnak.. Innen tudom, mikortól tud úszni. Háton, víz alatt, stb.. Fotók, videók lettek rendszerezve, dátumozva, stb.Sokan, például az exnejem mondja, hogy mekkora baromság egy ilyen blog.. Addig is foglalkozhatnék Lilivel. Ők másmilyenek, és nem írnak blogot.
Végezetül összefoglalva a motivációk nagyvonalakban:
1. csoport
Figyelemhiány
Feldolgozatlan érzelmi sokk, változás, fejlődés, vagy annak hiánya (+, vagy - is)
Felfokozott értelmi működés, hiperaktivitás
Visszajelzés-igény
Depresszió (ezt nem kezeli a blogolás, de gyakran kiváltója)
Megértetlenség, magány
Élethelyzet változás, másra való igény, sikertelenség.
Tudom, hogy van köztük átfedés, stb..
Ezek magánéleti, gyakran tematikus blogok is akár: aki minden nap leír a netre egy receptet, az sztem beteg.. Hobbik kerülnek túlzottan előtérbe, és minden nap kell vmit rajzolni, fotózni, festeni, írni, csajozni, stb.. csak azért, h a társaságom, a hallgatóságom, a figyelem irányomban megmaradjon, esetleg nőjön.
2. csoport
Üzleti fogás, marketing
Hivatás, publikáció
Kritika, vélemény, folyóiratszerű blog, esszék
Fizetett, vagy önerőből álló tematikus blogok.
Ez természetesen nem tartozik a rendezetlen mentálhigiénia vonzáskörébe.
Mindez itt az én magánvéleményem. Ha vkit megbántottam volna ezzel, sorry. Lehet, h tévedek.. A fent említettek közül senkivel sem volt semmilyen viszonyom, vagy kapcsolatom. Ez azért fontos, mert így teljesen objektív tudtam maradni végig.. :)